Epizódok
Kategóriák
Leírás
"Már nem csak keresem, de járom is az utamat. Az elmúlt években megtanultam elengedni, megengedni, szeretni és szeretve lenni." - Tomek Noémi 2014 sorsfordító év volt számomra. Megismerkedtem a ThetaHealing® technikával, és elkezdtem segítőként, majd oktatóként (instruktorként) dolgozni. 2016-ban nemzetközi fototerápiás trénerképzésen vettem részt, Karma Tudatosság Művészete tanfolyamokat végeztem Sumant Kaul indiai mesternél, majd 2017-ben megismerkedtem a Source Memory Healing módszerrel, amelyet a legmagasabb, extra haladó szinten sajátítottam el. Azóta is folyamatosan képzem magam, coach lettem, mestertréner képesítést szereztem, 2021-ben pedig a ThetaHealing technika mester szintjét követően a legmagasabb, tudományos fokozatát elérve “ThetaHealing Certificate of Sciense” lettem. 2015-ben volt egy csodálatos manifesztációm. Akkor indítottam el az Örömvirág projektet, amely egyrészt egy online közösséget, másrészt egy fizikai teret, egy székesfehérvári stúdiót jelentett. A teremtő meditációmban azt láttam, hogy az Örömvirág 5 év alatt nő nagyra, és amikor ez megtörténik, kinyílik nekem a világ. 2020. június 5-én megnyitottam az Örömvilág Tudatosság Központot a régi, kedves Örömvirágtól alig 20 méterre. Csodás, új terekkel és új szolgáltatásokkal várom – és várjuk kollégáimmal együtt – azokat, akik fontosnak tartják a szellemi-spirituális fejlődésüket, a tudatosságot, az önismeretet, valamint a test és a lélek harmóniáját. Ezekről a témákról beszélni is kezdtem ország-világ füle hallatára, az Örömvilág podcast csatorna adásaiban.