Marosi Viktor

Leírás

Mit válaszoltál gyerekkorodban a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre? Azt, hogy „felnőtt,” így kerülve el a későbbi csalódást. Amúgy sokáig újságíró, majd színész akartam lenni. Mi inspirál téged? A focin és a kütyükön kívül minden, ami él és mozog. Don Quijote, Helmut Newton. Fajó János, Nápoly és New York. A nők, akik megfordulnak az életemben; a barátaim. De a legjobban a fiam inspirál. Mi a végzettséged szerinti szakmád? Nincs ilyen. Mi volt életed legnagyobb kihívása? Újratervezni az életem. Amikor rájöttem, hogy a színészet nem az a ló, amire korábban fogadtam, hosszú gyászba kezdtem, ami nem úgy tűnt, hogy kiheverhető. De az átrendeződés jól sikerült, az idő nekem dolgozott, az élet pedig azóta is a kedvenc elfoglaltságom. Mi volt életed legnagyobb kalandja? Az, amikor egyszer Londonban utolért egy nyári zápor és nem volt menedék a közelben. Eső terén az angol humor nem érvényesül; ellenben rendkívüli üzenet a természettől, hogy ne nagyon bízzuk el magunkat. Még egy nagyvárosban sem. Miért csatlakoztál a radiocafé csapatához? Azért, mert egy metropolita embernek talán soha ekkora szüksége nem volt mentális kapaszkodókra, mint most. A járvány, a háború, egymás elfogyasztása, a közbeszéd és a kultúra vérvesztesége nehéz időt szül – a nehéz idők viszont jó embereket, akiknek olykor van lehetősége egy jó rádiót létrehozni. Mit hallgatsz szívesen? Az üvöltő csendet. Ha zenéről van szó, a jazz legmélyebb bugyraiba is szívesen benézek. Mit nézel szívesen? Az egyszerűség inspirál, így olyan filmek okoznak katarzist, mint A fülke vagy A bűnös. Mit olvasol szívesen? Jelenleg Jászberényi Sándor novelláit, de Kafka, Bulgakov vagy Szerb Antal, ill. a New Yorker-ben publikált novellák szintén örömet okoznak.