Kategóriák
Leírás
A Fintech Világa – Blockchain Percek legutóbbi adásában Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető és Qayum Dániel, a Peak üzleti elemzője rátérnek az Ethereumra épülő kezdeményezések egyik legnagyobb problémájára, a sebezhetőségükre. Ehhez a blockchain világ egyik legismertebb példáját veszik elő, a 2016-os DAO támadást. A DAO a decentralized autonomous organization, vagyis decentralizált autonóm szervezet megnevezés rövidítése. Jellemzően egy blockchain alapú közösséget jelöl, melynek szabályai okosszerződésekbe vannak kódolva. 2016-ban a „The DAO” a legnagyobb ilyen közösséggé vált, ugyanis képes volt 11 ezer befektetőtől 150 millió dollárnyi ethert begyűjteni, ami az akkor forgalomban lévő ether állomány 14 százalékát tette ki. A nyílt forráskódban azonban többen is sebezhetőséget találtak, melyet végül ki is használt egy hacker (csoport). Végül 3,6 millió ethert tulajdonítottak el, ami 50 millió dollárnak felelt meg és ezzel egy nagy döntés elé állították az Ethereum rendszerének tagjait – hogyan orvosolják ezt a problémát?