PodPad
Balsai Móni

Balsai Móni

2022. 04. 07.

Leírás

Játszott a Cannes-i fesztiválra kijutott Csicska és a számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Liza, a rókatündér című filmben. Volt búvárúszó, egy ideig versenyszerűen szertornázott is, illetve egy időben műugró akart lenni. Saját bevallása alapján nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos. 1989-ben, tizenkét évesen az Angyalföldi Gyermekszínháznál kezdte meg gyermekszínészként pályafutását. Színi tanulmányait 1990−1994 között a budapesti Operettszínháznál végezte, amit 1998−2001 között a József Attila Színház Stúdiójában folytatott. Színházi szerepei mellett játszik sorozatban, filmekben. Így például gyakori szereplője Ujj Mészáros Károly filmjeinek és 2014-ben Till Attila Tiszta szívvel című, második játékfilmjében is főszerepet kapott. Emellett szinkronizál is. 2020-ban egyik közreműködője volt a Szemenyei János és Horgas Ádám által jegyzett, 169 művész előadásában készült Kis suttogás című karanténdalnak.

00:00

00:00